FÓRUM BEJELENTKEZÉS
Felhasználó
Jelszó
 
ESEMÉNYNAPTÁR
2024.03
  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3.  
  4.  
  5. 1
  6. 2
  7. 3
  1. 4
  2. 5
  3. 6
  4. 7
  5. 8
  6. 9
  7. 10
  1. 11
  2. 12
  3. 13
  4. 14
  5. 15
  6. 16
  7. 17
  1. 18
  2. 19
  3. 20
  4. 21
  5. 22
  6. 23
  7. 24
  1. 25
  2. 26
  3. 27
  4. 28
  5. 29
  6. 30
  7. 31










Döge Község története

Döge Község 2240 lelkes település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kisvárdától északra, mintegy 2 km-re fekszik.

 

A falu földrajzi elhelyezkedése

A XIII. században Döge a Szent István-kori Szabolcs vármegyébe tartozott, ezen belül pedig a Kis-Várdai-Járás egyik faluja volt.

A falu határát nyugatra és északra erdők borították, melyeket 1829-ben és az azt követő években irtottak ki. A falu északi határát a Tisza zárja le.

A lecsapolásig (1882) a falutól D-re és K-re vizes, mocsaras rétek terültek el, melyek később kitűnő termőfölddé váltak. Korábban a lakosság halászattal, nádvágással, napszámos munkával, méhészettel és nem utolsó sorban fuvarozással kereste kenyerét.

A Rétköz a Nyírség legönállóbb része, szinte különálló táj. Szerkezetileg a Nyírség tartozéka. A Rétköz legnagyobb futóhomok területe Döge, Szabolcsveresmart és Dombrád között helyezkedik el.

 

A löszös homokon mezőségi jellegű talajok, a homokon rozsdabarna erdőtalajok alakultak ki. Ezek főleg a futóhomokot tarkázzák.

 

A vidék, mint a korabeli térképek mutatják, még a XVIII. Században is egy hatalmas, összefüggő mocsár és lápvilág, melyen a Tisza óriási kanyarulatokkal halad végig. Árvizek idején a medréből kilépő víz először az ártér felső medencéjét töltötte meg, majd Dögén 5 ágon folyt le az alsó nagy árterű medencébe.

A falu legmagasabb pontját a Csepüs-hegy, ez egy meglehetősen magas homok hegy, melynek tetejétől oldalán az aljáig szernyű csepűforma perje nő, ahonnan a neve is ered.

A domb alacsonyabb térszíni kiemelkedés, például a Templomdomb, ahová a református templom épült.

Folyóhát a mederrel párhuzamosan futó hátak, amelyek szintén elterjedtek a környéken, például Szőlőhát, vagy Tiszahát. Szög a folyóvíz által körülvett terület. Ilyen Dögében a Tisza-szög. Ez egy félkört formáló Tisza kanyarulat, melynek egy oldalát Fényeslitke, Agárd és Leányvár pedig a másik oldalát határolják.

A XIII. századi térképről kitűnik, hogy a térségen végighömpölygő Tiszát hatalmas erdők kísérték, melyekre a kőrisfa, a szíl, a kocsányos tölgy a gyertyán a fűz, a nyár, az éger voltak jellemzőek. Nyílt társulásait főleg a semlyék, a lágyszárú fajokat a mocsári palyzsika, réti füzény és a mocsári galaly alkotják.

 

A nagy vad a XIX. Században sem volt ritka, mint az őz, szarvas, vaddisznó. A farkas a sűrű nádasokban élt, csakúgy, mint a vidra és a vadmacska.

Tavak, mocsarak partjain, lápokon, réteken a vízi szárnyasok milliói éltek. Nagy volt a vizek halbősége, mely az egyik legfontosabb táplálékforrás volt.

Éghajlata mérsékelten meleg, mérsékelten száraz. Az évi napsütéses órák száma 1920 - 1940, a középhőmérséklet 9,5 - 9,6 0C, a csapadék 586 – 600 mm. Az uralkodó szélirány az É-i, az ÉK-i. A települést átszeli a Belfő csatorna, tőle ÉK-re folyik a Tisza, mintegy 5 km-re.

 

A falu története

Kora Árpád-kori település, erre utal a neve is, az „óvó”, „elhárító” tartalmú helynév.

Első okleveles említését a XIII. század második felében találjuk. A község 1272-90 közötti oklevélben tűnik fel, amikor a Jékéről Dögére vezető utat, s az itt birtokos Izsépnek földjét említik.

IV. László korában „Dioga” néven említik, később Kis- és Nagydöge néven két községet képezett. A XIV. század elején a Várdai család volt a birtokosa.

1449-ből 50 lakójának nevét ismerjük. Mátyás király 1466-ban jóváhagyta azt a megegyezést, melyet Várdai István kalocsai érsek kötött bátmonostori Töttös Lászlóval. A szerződés szerint kölcsönösen biztosították egymást, hogy bármelyik család férfiágának kihalása után a másik örökli a szerződők összes birtokát. 1610-ig a Várdaiak kezében, a kisvárdai urodalom keretében volt.

A községben evangélikus református templom épült a XVI. Században, a katolikus kápolnát Ferenczy Emil építteti fel 1883-ban.

A kisvárdai urodalom felosztásakor, 1610-ben a Várdai örökösök közül a dögei híd vámját királyi adománylevéllel Melith Péter és bedegi Nyáry Pál kapták. A híd a Tiszán a következő évszázadokban is megvolt, a dögei birtokosok közösen tartották fenn és részesültek a jövedelemből.

 

A XVIII. Században a legnagyobb birtokosai az egymással rokonságban álló Krucsay, Ramocsaházy, Szőgyény és Nozdroviczky családok voltak. Írott forrásokban találkozunk a Dögei család névvel is. A Gut - Keled nemzetségből származott a Várdai és a Dögei család is.

A század végén a szomszédos Rozsály puszta falu határa megállapításáért folytatott vizsgálat alapján tudjuk, hogy a falu erdők közötti tisztáson állott és a faluból kivezető utcákat a „porkolát” (mezőkapu) zárta le, hogy az állatok a faluból a mezőre ki ne mehessenek.

A térség gazdaságának döntően meghatározó ága az agrárgazdaság volt, amely mellett a kereskedelem és a céhes ipar kereteit megközelítő kézműves tevékenység is korlátozott jelentőségű volt.

 

A Rétköz két részre tagolódott, ártérre és ármentes övezetre. Az itt élő emberek kihasználták a természet adta lehetőségeket. A vizekben csíkászott, rekesszel, hálóval, varsákkal halászott, vesszőt, gyékényt, nádat szedett. Megkereste az erdőben mézelő méheket, az ártéri erdők makkjain sertéseit hizlalta, szárazulatain jószágait legeltette, dúsfüvű réteken szénát kaszált téli takarmánynak, kiterjedt gyümölcsöseit gondozta. Az ártéri erdőkben építkezéshez, tűzrevalónak vágott fát, sőt a folyók segítségével messzi tájakra el is szállította.

 

Mivel Döge környéke is vízjárta terület volt, a földművelés a határ kiemelkedő részeire szorítkozott. A gabonafélék közül búzát, árpát, zabot, rozst, kölest termeltek, míg a rostnövények közül a lent, és a kendert. Kapásnövények közül a kukoricát és dohányt. Zöldségfélék közül káposztát, hagymát, lencsét, borsót, babot, tököt termeltek a házak körül. Leggyakoribb gyümölcsök a dinnye, szilva és az alma voltak. Kiemelkedő volt a falu almáskertje. A jobbágyok a gyümölcsből úgy, mint a többi terményből dézsmát fizettek földesuraiknak.

 

Az aratást júliusban kezdték. Sarlóval arattak és ezt általában nők végezték. Kaszával csak árvízkor, vihar, jégverés után arattak. Az összegyűjtött csomókból kévét kötöttek. A kévébe kötött gabonát vendégoldallal megnagyobbított szekéren a faluba szállították. A vendégoldal hosszú rúd volt, a szekér mindkét oldalára függesztettek egyet-egyet. A rakományt felülről kötéllel lehúzott nyomórúd szorította le. A cséplésig vagy nyomtatásig asztagba rakva állt a búza. A kioldott kévét leterítették és körben járó lovakkal kitapostatták. A cséplés a csűrben történt. A kicsépelt és szeleléssel megtisztított gabonát vermekben tárolták. A dögei csűrdombot azért nevezték így, mert árvíz idején ide gyűjtötték terményeiket a lakosok.

 

1846-1882 között végrehajtott vízrendezési munkák után a Rétköz óriási fejlődésen ment keresztül, melynek alapja a polgári szabad tulajdonra épülő árutermelés volt.

Döge 1784-ben egy szárazmalommal büszkélkedhetett. A malomház adott helyet az őrlőberendezésnek. A benne folyó őrlés ipari tevékenységnek számítható. A háziiparnak nagy jelentősége volt. Voltak tetőfedők, teknővájók, kékfestők, kosárfonók, seprűkészítők, gyékényfeldolgozók, kaskészítők, vászonszövők,, szappanfőzők, és megannyi más mesterséget űzők.

 

A Tisza összekötötte a falvakat, élénk volt az árucsere. A földesurak hidak, révek, országutak mentén többször megvámolták az áruszállítókat. Vámház Dögében is állt. Az itt élők jövedelmükből, a kevéske pénzükből közcélokra, templom, iskola, parókiaépítésre, pap és tanító tartására is áldoztak. Házuk, portájuk csinos volt, életük rendezett, a nyomort csak a betegek, özvegyek, elesettek és a köznapi munkára restek ismerték közülük.

 

Ma a település a 4-es főútról leágazó alsórendű úton érhető el. A legközelebbi vasútállomás (Budapest – Záhony vasútvonal) Kisvárdán van.

 

A község lakónépessége 1990-től folyamatosan gyarapszik. Napközi-otthonos óvoda, általános iskola, könyvtár, tornaterem és sportpálya áll rendelkezésre. Az egészségügyi szociális alapellátást a háziorvos, a fogorvos és a gyógyszertár biztosítja. Mozgalmas kulturális élet jellemző a községre, melynek célja a hagyományőrzés és a hagyományteremtés.

 

Természeti értékek és adottságok

 

A Rétközi-tó, a ritka állat- és növényfajokat rejtő területek, a Döge határában található Ős-füzes természetvédelmi értékek.

A Tisza menti ligeterdők igazi értékei a gémtelepek, melynek domináns fajai a szürke gém. Jelentős állománnyal van jelen a kis kócsag. Jelen van a barna kánya, az egerész ölyv és a kék galamb.

A pont menti nádasokban tanyázik a nyári lúd, de kedvelik ezt az élőhelyet a különböző énekesmadár fajok is.

 

A zsombékos rétek adnak otthont a réti fülesbaglyoknak, a sárszalonkának és az Európában már megritkult nádiposzátának.

A tájnak dombsági jeleget adó homokbuckák száraz oldalain fellelhető még a magyar kökörcsin, a homoki vértő.

 

Érdekes jelenség és pazar látvány a Tisza „virágzása”, amikor kérészek ezrei rajzanak, a leszakadó, meredek folyópartokon pedig partifecske, gurgyalog és jégmadár költ.

A folyó mentén csodálatos fűz-nyár és tölgy-kőris-szíl ligeterdők láthatók, gazdag növény- és madárvilággal. Fészkel itt a fekete gólya, a barna kánya, a nagy fülemüle.


Az épített környezet értékei

A régi időkből fennmaradt épületek száma nem túlzottan jelentős, mégis akad itt is turistalátványosság.

A nem túl időtálló, elsősorban vályogból készült épületeket – különösen a Tisza szabályozása előtt – árvizek is pusztították.